Mondja megint Sólyom László az erkölcsi tutit, a nemzet élő lelkiismerete ő; akkora a formátuma lassan, hogy bele se fér a Kárpát-medencébe. Újdonsággal nem szolgál az elnök úr - azon kívül, hogy ő trappistát vesz a boltban, és felismerik -, az Elkúrtuk-gate-ről sápítozik változatlanul. Ilyet szól: "mindenkiben felmerül a kérdés, hogy szabad-e hazudni, szabad-e bármilyen eszközt igénybe venni a hatalom megtartása érdekében". Meg hogy Gyurcsány szégyellje magát, amiért nem kért azonnal és még jobban bocsánatot, fején hamuval, ruháit megszaggatván, sírva. Ja, szégyellje. De nyilván nem kell részleteznem, miben áll a paradoxon.
Csak röviden, a jegyzőkönyv kedvéért. Nem emlékszem arra a jelenetre, hogy a morálbálvány köztársasági elnök kamerák elé állt volna, töredelmesen elítélve az eljárást, aminek a mandátumát köszönheti. Ilyen apróságokat, mint a parlamenti titkos szavazás megcsúfolása, egymást szavazni kísérő képviselők, például. Tehát ha elfogadjuk, hogy hazudni, csalni, sunyulni és így célt érni nem kóser, akkor nyomban húzhat Sólyom László is vissza a balettba ugrálni. A megtisztító mondat nem hangzott el.
Vagy mondhatjuk, hogy ne bolygassuk a múltat, meg így megy ez a demokráciákban, nem kell neki pironkodni. Örüljünk, hogy egy közjogi méltóság az így-úgy, ebül szerzett hatalmat ájtatos kegyességgel jóra fordítja. Akkor viszont nem értem, miről is jár a szája.
Az utolsó 100 komment: